2.Éj "A tettek mezején"

2013.05.19 19:48

 

Amikor felébredttem már Kaname-sama nem volt mellettem.Gyorsan kiugrottam az ágyból és felkaptam a papucsom.
Ahogy kiléptem az ajtón egy hosszú folyosóra értem ami telis tele volta barna faajtókkal.Benyitottam a hozzám legközelebb álló ajtóhoz , hogy hátha ott van-e Kaname-sama.A szobába Aido-senpai és Ichijo-senpai voltak.
- Elnézést a zavarásért sajnálom ha felébresztettelek- kértem bocsánatot halkan Ichijo -senpaitól.
- Á , semmi baj emellett nem lehet aludni mert állandoan horkol - s Aido-senpaira mutatott, aki ugyan aludt de mégis nagyobb zajt csapott a horkolásával mintha ébren lett volna.
- Nem láttad valahol Kaname-samát?
- Nem, sajnálom nem tudok segítségedre lenni.- Ichijo felállt, majd elgondolkozott.
- Kérdezd meg Shikiéktől, ők korán kelnek, hátha ők látták merre megy...- mosolygott Ichijo.
- Köszönöm, Ichijo-senpai.- azzal elindultam az ajtó felé.
- Egyébként a szomszéd szobában vannak.- tette hozzá.Mire én rábólintottam. A mellette lévő szobából halk hangokat hallottam. 
Gondoltam biztos Kaname-sama „dolgozó” szobája lehet. Bár ne tettem volna , benyitottam. Shiki és Rima szobája volt. Egyáltalán nem aludtak...
Shiki szorosan magához ölelte Rimát és száját a szájára tapasztotta, Rima kezei körbe fonódtak Shiki vállán...Jellemző én is csak akkor tudok rájuk nyitni mikor csókolóznak.Óvatosan megpróbáltam kimenni az ajtón. Hátrálltam, lassan meg ne halljanak. De véletlenül belerugtam az ajtófélfába, nagyon erősen és hangosan, megbotlottam és elestem...csoda lett volna ha ezt nem hallják meg. Shiki észrevett.
 
Rima hirtelen elengedte Shiki vállát, Shiki pedig levállasztotta kezét Rima derekáról...Hirtelen úgy szétrezzentek mint a madarak mikor egy vadász közeledik.
-Yuki ez…..- Shiki hangja elakadt.
-Én...én sajnálom, ha megzavartalak titeket...- nem tudtam mit mondani. Válasz nem érkezett, bár tudtam hogy nem túl bőbeszédűek, de azért egy "semmi gondot" vagy ilyesmit rám áldozhattak volna...
- Mit akarsz?- kérdezte Rima.
- Öhm...én csak Kaname-samát keresem.
- Itt?- kérdezte most Shiki. Én közben feltápászkodtam a földről.
- Nem, de Ichijo azt mondta ti lehet hogy tudjátok hol van?!.- nyögtem ki végre.
- Ichijo, mi? Egyébkén nem tudjuk hol van...- vonta meg vállát Shiki.Nem tudtam eldönteni hogy most rám dühösek vagy Ichijo-senpaira...Gyorsan az ajtó felé vettem az irányt miélőtt még felfalnak dühös tekintetükkel.
- Nem kellene utána mennünk Shiki?! – kérdezte ijedten Rima.
- Nem hiszem látott már ennél rosszabbat is.- elmosolyodott majd megcsókolta újra.
Elindultam a 3. ajtó felé ami a Rukáék szobájába vezetett, benyitottam,de a szobában sem Rukán sem Akatsukit nem láttam...Viszont ott volt Kasumi, Kaname-sama "szolgálója", aki habár nagyon kedves, mégis olyan idegen.
- Jóreggelt, Yuki-sama!- köszöntött meleg mosolyával.
- Jó reggelt! Máris tudod a nevem?- kérdeztem kissé tapintatlanul.
- Azt hiszed Kaname-sama nem mesélt még rólad?- kérdezte miközben Akatsuki ingét hajtogatta össze.
- Nem tudom...- vallotam be öszintén.
- Mielőtt elment a Cross akadémiára én már akkor is itt dolgoztam, itt nőttem fel...Sokat mesélt rólad Yuki, szinte csak rólad beszélt éjt nappallá téve.
-Tényleg?- kérdeztem meglepetten.
- Igen.Másnak lehet hogy már idegesítő lett volna ezt hallgatni, de nekem tetszett. Imádtam a mesét egy kis hercegnőröl, aki még nem is tudja hogy mi is ő...
- De, mi a baj? Mintha szellemet láttál volna...- jegyezte meg Kasumi. Hát persze, még mindíg sokk határsa alatt voltam, amiért rányitottam Rimáékra.
- Csak az előbb voltam Shikinél és Rimánál...
- Igen ők tényleg félelmetesek.- gondolkozott el Kasumi.
- Ezt hogy...?- nem értettem mire gondol.
- Ma reggel én is benyitottam hozzájuk.- mosolygott.
- Azt hittem csak én vagyok ilyen...- rájöttem ha befejezem a mondatom azzal még megsértem Kasumit.
- ...béna?.Nyugodj meg Yuki-sama, nem haragszom.- mosolygott folyamatosan. A hangja olyan nyugodt és kedves volt, mint sok kis harang csilingelése.
- Kaname-samát keresed ugye?- kérdezte.
- Igen.
- Gondoltam.Az ebédlőben van. Lekísérnélek de még pakolnom kell.- azzal kiment Akatsukiék szobájából.Még egyszer rám mosolygott,majd eltűnt a folyosón. Gondoltam jobb lesz ha én is megyek, kínos lett volna találkozni mind ezek után Shikivel és Rimával.

Lefele rohantam a hosszú csiga lépcsőn mi most volt felmosva .Megcsúsztam és az épp arra tartó Akatsuki kezébe huppantam.- Megvagy. – mondta és letett a földre.
- Kö..Köszönöm . –nyögtem ki . Remek első napom a Kuran birtokon és máris ennyi galibát okoztam és még csak reggel 8 óra van.
- Kain-senpai nem tudnád megmondani hol találom Kaname-samát?
- De igen kint ül a barack fa alatt és teázik ha megbocsájtasz én most mennék még dolgom van. –ezzel elindult a girbe-gurba csiga lépcsőn.
Ahogy kiértem a bejárati ajtón a nap élesen a szemembe sütött.Fura máskor imádtam a napon lenni most irtózok tőle ez is a vámpírság egyik hátránya.


A rózsa bokrok mellett volt egy kis társalgó szerűség, ahova ki lehetett ülni. Kaname-sama ott ült és teázott, vele szemben lévő asztalnál pedig...Shiki és Rima kiabált Ichijoval. Gondolom a ma reggeli dolog miatt. Ichijo csak nevetett, és nem bírta abbahagyni. Amint meglátott engem, felcsillant a szeme.


- Áhh, Yuki!- kezdte mondani valóját.
- Igen, Ichijo-senpai!
-Gratulálok, az első aki látta őket csókolózni!-veregetett hátba.
- Hogy érted hogy az első?- ezt nem pontosan értettem.
- Tudod Shiki és Rima, valahogy mindíg titokban csinálják az ilyen "dolgokat".Csókolóznak, Összebújnak és...- nem tudta befejezni mert Shiki keze a tarkóján landolt, hatalmasat csattant.
- Aúú! De ha egyszer így van...-duzzogott magában.
- Én...őszintén mondom hogy nagyon sajnálom hogy megzavartalak titeket...-mondtam, választ ugyan nemkaptam, de nagyon reméltem hogy nem haragszanak.
- Elkell mondanom Aidonak és Akatsukinak!!- pattogott örömében Ichijo-senpai.
- Na azt próbáld meg!!- ordított rá Rima. Ichijo nevetve elfutott Shiki és Rima pedig utána. Én is indultam volna...
- Ne foglalkozz velük.-szólt lágy hangján Kaname-sama.
- Én csak...-mutattam utánuk.
- Ülj le ide mellém.- odamentem és leültem a puha díványra.Kaname-sama magához húzott.
- Jól vagy Yuki?
- Persze.Mért ne lennék?!
- Este nagyon rosszat álmodhattál, egyfolytában forgolódtál, néha felsikoltottál.-jaj ne este Zerorol álmodtam...
- Sajnálom ha felébresztettelek.- temettem arcomat a kezeim közé, mert eszembe jutott az álmom...Zero halott volt benne.
- Semmi baj, csak összeszorult a szívem, hogy az én drága Yukim amiatt az alak miatt nem tud aludni, aki meg akarja ölni.- Már nem mosolygott, talán beszéltem álmomban...Mindíg ez van.
- Én csak azt álmodtam, hogy Zero...
- Tudom mit álmodtál...Amit álmodtál, sajnos igaz.- Mi???Zero halott???
- De, hogy...mi...NEM LEHET!!!- ordítottam Kaname-samára.
- Csak azért mondtam el mert mástól előbb utóbb úgyis megtudnád.- szorosan magához ölelt, de nekem ez nem volt elég, Zerót akartam átölelni, aki négy éven keresztül folyamatosan lerázta magáról az ölelésemet. Azt aki többször is ivott a véremből, azt akinek én is ittam a véréből. Azt akivel prefektusként őriztem az iskolát. Azt akire rányitottam mikor öltözött. Azt aki azt mondta csak én ölhetem meg. Azt aki majdnem megcsókolt. Azt aki azt mondta hogy szeret. Azt akit tiszta szívemből szeretek, csak őt akartam átölelni, és soha el nem engedni...Sírtam...Úgy fájt, az összes dolog ami eddig velem történt, a céljaim, mind értelmüket vesztették. Nem voltam több egy kis lánynál, aki vissza akarta kapni...azt ami számára legfontosabb a világon. Nem voltam akkor tisztavérű hercegnő, sem vámpír csak egy törékeny marionett báb, akit ide-oda rángatnak.
 
Vissza